Velencei Regatta története

Velencei Regatta: a világ legszebb hajósfelvonulásának története

Az 1300- as években már Velencében létezett hajós felvonulás, igaz, akkor még csupán gondolás versenyről és felvonulásról volt szó, szemben a mai ünnepi látvánnyal, ami turisztikai eseménnyé nőtte ki magát.

1315. január 10- én rendezték az első  gondolás versenyt és felvonulást a Grand Canalon. Egyesek úgy vélik, hogy a 900-as években kell keresni eme felvonulás gyökerét, hiszen a caorlai parasztok már versenyeztek  zöldségszállítás közben, ki éri el előbb a Rialto- hidat. A győztes “jutalma”  a legjobb hely volt, portékáit pedig olyan áron adta el, ahogy azt kigondolta és a később behajózók hozzá igazodtak hely és ár tekintetében egyaránt. Egy romantikusabb verzió szerint nem a zöldségek, hanem a Bazilikában élő szüzek voltak a mai verseny kialakulásának a közvetett okai, hiszen a dalmát kalózokat vették üldözőbe a caorlei hajósok, akik elrabolták a lányokat.

A XVI. században tért vissza Caterina Cornaro Velencébe, a ciprusi királynő (Velencei származású), akit fenséges pompával fogadtak a helybéliek. Azóta is erről emlékeznek meg évről évre hatalmas ünnepséggel.

Velencei regatta - A Velencei Regatta története

Velencei regatta – A Velencei Regatta története

Egy biztos, a tarjánokat hajós népként jegyzik, hiszen az országhatáruk nem volt más, mint a Földközi- tenger. Ezen belül pedig Velence a csatornákra épült, utak helyett, így csakis hajóval lehetett megoldani a közlekedést. A Velencei Regatta a világ vezető hajós népének a kicicomázott versenye. Egy évben számos hajós megmérettetés zajlik Velencében, de a legjelentősebb a Regatta, impozáns látványt és felséges hangulatot biztosítva az odalátogatónak. Szeptember első vasárnapján zajlik a verseny, ami idegenforgalmi szempontból előnyösebb, mintha télen kerülne megrendezésre..

A Regatta kettő az egyben: felvonulás és verseny. Az első rész a felvonulásról szól, ahol felsorakoznak a gyönyörűen feldíszített hajók, majd méltóságteljesen úsznak a Grand Canalon. Mindenki középkori kosztümben feszít. A gondolás felvonulást követi a második rész, az izgalmas, de főleg hangos verseny- hiszen a versenyzők hangos, jókedvű biztatást kapnak az olaszoktól és a turistáktól. A verseny során eleget kell tenniük néhány feladatnak is a cél előtt, amit a fából készült, faragott készülék jelzi. A program végén a hangulatos, de egyébként csöndes kis utcák megtelnek élettel, az ünneplő tömeg fiesta -hangulatban énekel és táncol.

Jöjjön velünk, hogy átélhessük ezt a remek hangulatot, melyet a Velencei Regatta nyújt!

FOGLALÁS IDE KATTINTVA